2012. szept. 4.

A derékfodor

Most egy olyan poszt következik, amivel talán nem vagyok annyira kibékülve mint kellene. Témája a derékfodor, más néven a peplum. Amikor újra divatba jött és a neves tervezők is előszeretettel használták nem nyerte el a tetszésemet és ez a mai napig így van, mégis elidőzök egy-egy fodorral ellátott felsőn, ruhán, vagy szoknyán. Mert bizony ha jól van kiválasztva és megfelelő alakhoz veszik fel akkor nagyon csinos tud lenni. 
A divat ismétli önmagát és ezúttal is megtette, hiszen a derékfodor először az 1940-es, majd pedig az 1980-as években volt divatos és népszerű. Tény és való, hogy gyönyörű körte alakot tud varázsolni, de szerintem mindenféleképpen vigyázni kell vele, mint például egy szélesebb csípőjű lánynak, hiszen a peplumnak pont az a célja, hogy optikailag szűkítse a derekat és szélesítse a csípőt. Legalábbis az én értelmezésem és szemeim szerint.
Talán azt mondhatom, hogy a hétköznapi viseletben még nem terjedt el annyira, mint mondjuk a hatalmas kötött pulóverek és a hippy viselet, de ami késik nem múlik.






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése